Zenekar esküvőre és céges rendezvényekre
Tekintse meg bemutatkozó videónkat.


100% élő zene – Ajánlatkérés


Rólunk


A Budapest Showtime zenekar esküvőre, céges bulira tökéletes választás. Az elmúlt években számtalan színvonalas rendezvényre, kaptung meghívást. Felléptünk már bálokon, fesztiválokon, óceánjáró és folyami hajókon vagy épp a tengerentúlon, céges party-kon, estélyeken, állófogadásokon, szilveszteri műsorokban, sörfesztiválokon, városi ünnepségeken, falu-napokon, utcabálokon, egyetemi és főiskolai bulikon is nagy sikerrel. Immáron az egyik legkeresettebb rendezvény– és esküvői zenekar vagyunk itthon és külföldön is. A közel 10 órányi repertoárban a könnyűzene szinte minden műfaja megtalálható: Pop, Rock, Rock’n’Roll, Disco, Latin, magyar slágerek és örökzöldek…minden ami egy fergeteges buli megteremtéséhez kell.

Sok éves tapasztalattal és számtalan referenciával a zenekar háta mögött büszkén mondhatjuk, hogy eddig minden megrendelőnknek (mint céges és esküvői) sikerült meghálálnunk a belénk vetett bizalmát. Ennek a titka pedig, hogy minden esetben alkalmazkodunk a rendezvény illetve esküvő igényeihez, hiszen számunkra a legfontosabb, hogy megrendelőnk érezze, partnerek vagyunk és nekünk is az a célunk, hogy mindenki jól érezze magát a rendezvényen. Ezen felül természetesen a produkció minősége, a hangzástól a látványig mind hosszú munka eredménye, melyet mindig örömmel, sok mosollyal és fiatalos lendülettel osztunk meg a közönségünkkel. Az est zenei repertoárjának összeállításában szívesen vesszük a kéréseket és igyekszünk teljesíteni azokat. A zenekar ára sok szemponttől is függhet, ezért kérnénk, hogy árajánlat kérésével lépjen kapcsolatba velünk telefonon, e-mail-ben vagy a kapcsolati űrlap kitöltésével. Várjuk megtisztelő jelentkezését!

Repertoár letöltése

Rólunk írták | Ők már minket választottak!
Referenciák


zenekarok rendezvenyre

Chicago – Washington DC – Magyar bál

A zenekar rendszeres fellépője a Washingtoni Magyar Ház és a Chicago-i Magyar Magyar Klub által szervezett rendezvényeken és az éves Magyar Gála Bál-on.

zenekar esküvőre
zenekar rendezvényre

Príma díjátadó rendezvények

Minden évben több megyében is megrendezésre kerülő kiemelt színvonalú rendezvényre minden alkalommal örömmel fogadja a zenekar a meghívást.

Operabál – Chemnitz (Németország)

Az év talán legnívósabb rendezvénye. 8 színpad, ahol különböző stílusú zenekarok lépnek fel. A helyszínt a csodásan feldíszített Chemnitzi Operaház biztosítja.

zenekarok esküvőre
esküvői zenekar

Exkluzív Esküvői zenekar

“A rock’n roll császárai. A három tökéletes hangú énekes fantasztikus egységet alkot.

Valaki a lagzin azt mondta: … amikor leszálltunk a hajóról és még nem láttuk, hogy zenekar játszik, azt hittük cd szól.

Nem hisszük, hogy létezik náluk jobb zenekar esküvőre. Amikor elkezdtünk keresgélni a zenekarok között, elmentünk meghallgatni őket, a tiszta tekintetű zenészek látványa, zenei tehetsége és nem utolsó sorban a zenekar megnyerő stílusa egyből eldöntötte, melyik csapatot válasszuk a meghallgatott zenekarok közül. Aki nem őket hívja bármilyen rendezvényre, az nem tudja mekkora élményt hagy ki. Az esküvői zenekarok közül közül ők a legjobbak, de más rendezvényre is biztos tökéletes hangulatot tudnak biztosítani!”

Réka és Donát

Céges rendezvények

A teljesség igénye nélkül néhány vállalat, akik már bizalmat szavaztak nekünk: IKEA, EON, SANOFI, Marriot Hotels and Resorts, InterContinental Budapest, OrtoProfil Kft., Caramell Premium Resort, Új-Ház Zrt., Vállalkozók Országos Szövetsége, MSK Bt., Numil Kft., Budapesti Erőmű Zrt., Orbico Hungary Kft.
…és még sok más elégedett ügyfelünk, akiktől meghívást kaptunk céges rendezvényre.

jó zenekarok
zenekar

Egyetemi és Főiskolai rendezvényre

Rendszeres meghívottai vagyunk az ország legszínvonalasabb gólyabál, valéta/sárgulási báljainak

Legújabb
Vélemények a zenekarról


Magyar Bál Chicago-ban

Rated 5 out of 5
2023-01-30

Köszönjük a fantasztikus estét! Mindenki nagyon jól érezte magát. Ritka szuper zenekar vagytok. Nem csak az ének és zene szempontból hanem hozzáállás, rugalmasság, szervezés, minden.

Stetz Andrea

St. Patrick’s event at the Kempinski Hotel

Rated 5 out of 5
2022-11-29

Hugely entertaining, playing a great select of music, Budapest showtime kept our party going until it was time for everyone to go home.
They have a great repertoire which really linked to the vibe of the audience.
We had the band play at our St. Patrick’s event at the Kempinski hotel on the 19th of March. They told us that they could play for the full set and having taken the risk of not booking a DJ, they did not disappoint. They play with an authenticity rarely found with bands in this industry. They filled the floor all evening and had a great feel for the mood on the dance floor.
As this was an Irish event, we challenged them with adding some special Irish songs to their repertoire. They did not disappoint with songs from Thin Lizzy, The Pogues and the Saw Doctors, it added a true perfection to the evening.
I would also like to mention their overall generosity in dealing with fellow artists. We had a traditional Irish band playing throughout the evening and the Budapest Showtime guys were helpful with equipment and assistance on setting up.
All round not only a great band but really nice people as well. Looking forward to booking them again in the future.

Damien O'Kane

Profi csapat, kiváló szervezés

Rated 5 out of 5
2022-03-24

Céges rendszvényünkre a Budapest Showtime zenekart kérük fel, és milyen jó döntés volt. Péter és Norbert igazi maximalista, nagyon sok tapasztalattal rendelkeznek, ami segített is nekünk a rendezvény programjának összeállításában. A zenekar hangzása és a színpadi jelenléte kiemelkedő, az énekesek hangja pedig gyönyörű. Egyértelműen az ország legjobb zenekarai közé tartoznak!

Nagy Barna

Tökéletes zenekart választottunk

Rated 5 out of 5
2019-05-25

Szeretnénk nektek mégegyszer megköszönni a nagyszerű zenét és hangulatot amit szombat este nyújtottatok! Nagyszerűen éreztük magunkat és a násznép is! Sokan furcsállották az elején, hogy zenekart szeretnénk nem pedig Dj-t, de mi mindvégig ragaszkodtunk hozza és bátran jelenthetjük ki, hogy az egyik legjobb döntés volt. Sokan azt mondtak, hogy utólag bánjak, hogy náluk nem élő zene volt. A zenekarotok hangulata egészen más, sokkal személyesebb, az egész szuperul egyben volt és mindig tudtátok, hogy mire vágyunk, milyen stílus legyen. Egyszóval nagyon szépen köszönünk nektek mindent!
További sok sikert és minden jót kívánunk nektek!

Laura és Tomi

Tökéletes esküvői zenekar

Rated 5 out of 5
2019-03-17

Mindenkinek ajánljuk, aki a tökéletes zenekart keresi erre a különleges alkalomra! Aki őket választja, annak szikrányit sem kell aggódnia az esküvő hangulata miatt. A zenekar tagjai nemcsak képzett zenészek, hanem fantasztikus emberek is, rugalmasak, kedvesek és megbízhatóak, akikkel öröm együtt felkészülni a várva várt esküvőre. Szinte egész éjjel megszakítás nélkül játszottak, a vendégeink életkortól függetlenül egész éjjel ropták a táncot olyannyira, hogy még a 90 éves Nagypapám is csak éjjel 2-kor távozott a mulatságból! 🙂 Szuper zenekar!

Ildi és Anti

Színvonalas műsor, kiváló hangulat!

Rated 5 out of 5
2019-03-12

Szeretnénk megköszönni, hogy ismét elfogadtátok a felkérésünket a februári, szegedi rendezvényünkre!
Immár harmadik alkalommal bulizhattunk együtt a zenekarral, kiváló hangulatban, és ahogy ezt Tőletek már megszokhattuk, egy nagyon színvonalas műsorral szórakoztattátok a vendégeinket!
Az elő zenekarok közül a legjobbak vagytok, nagyon színvonalasan játszotok, szívből gratulálunk Nektek!
A sikeretek továbbra is osztatlan az újHÁZ köreiben! 🙂
Várjuk vissza a zenekart a következő rendezvényre!

ÚjHáz Zrt

Szuper zenekar konferenciára!

Rated 5 out of 5
2019-01-05

Ezúton köszönjük, hogy változatos és színvonalas előadásukkal konferenciánk gálavacsoráján kiváló hangulatot teremtve gondoskodtak hazai és külföldi vendégeink szórakoztatásáról.
További hasonló sikereket kívánunk!

A C1 Inhibitor Deficiencia Workshop szervezői

Micsoda zenekar+!!

Rated 5 out of 5
2019-01-05

Profi elő hangás és tökéletes énekhangok!

Károly

Fergeteges rendezvény! Korrekt, megbízható zenekar.

Rated 5 out of 5
2018-12-05

A majd’ 20 éves Ortoprofil Kft. egyik legfergetegesebb rendezvénye volt az évzáró buli. A rendezvény sikeréhez nagyban hozzájárult a szerencsés zenekar választásunk. A zenekar korrekt, megbízható, felkészült, folyamatosan kitűnő hangulatot biztosítottak.
Feltétel nélkül ajánlom céges rendezvényekre, és nagyon remélem, hogy az idén is elfogadják a felkérésünket.
További sikereket kívánok a zenekarnak.

Terjéki Tünde Ortoprofil Kft.

Nagyszerű hangulat! Minden korosztály jól érezte magát. Köszönjük!

Rated 5 out of 5
2018-10-05

Szeretnénk megköszönni a zenekarnak, hogy eljöttetek, és játszottatok az esküvőn! Nagyszerű hangulatot varázsolatatok, öröm volt látni, hogy szinte az egész násznép (szó szerint: a 3 éves unokahugomtól kezdve a 90 éves nagypapámig!) végigtáncolta az esküvői bulit! Szerintem mindenki jól érezte magát, mi mindenképpen. A mi egyéniségünknek és kérésünknek megfelelő esküvői zene szólt, sok modern dallal, de volt latin, rock and roll, rock, magyar és külföldi egyaránt. Külön köszönjük, hogy a buli vége után még pár számot eljátszottatok a legkitartóbb vendégeknek. Szerintem a zenekar nélkül biztos nem sikerült volna ilyen jól az esküvő! Bátran ajánlunk titeket bármilyen rendezvényre.

Márti és Joci

Fantasztikus esküvő

Rated 5 out of 5
2018-07-05

Szeretnénk megköszönni azt a szívből jövő zenét és fantasztikus hangulatot, amelyet teremtett a zenekarotok!
Néhány barátunk egyszerűen széttáncolta az esküvői cipőjét…
Azóta is ajánlunk Titeket az ismerősöknek akár esküvői, akár céges rendezvényekre!
Találkozunk az ezüst lakodalmunkon! 😉

Iringó és Gyula

Színvonalas eskövői zenekar

Rated 5 out of 5
2018-06-05

Mégegyszer szeretnénk megköszönni, hogy eljöttetek az esküvőre, a nyújtott színvonalas előadásotokat. Örömmel hallottuk vissza a vendégeinktől, hogy mindenkinek mennyire tetszett az élő zene. Ahogy láthattátok, a teljes násznép táncra perdült, nagyon jól érezte magát, óriási sikeretek volt! Hálás köszönet külön erre az alkalomra megtanult From This Moment On című számért, amellyel régi álmunkat váltottátok valóra. Számunkra bebizonyítottátok, hogy valóban egy tökéletes zenekar vagytok esküvőre (is), ezért biztosak vagyunk benne, hogy még találkozunk egy születésnap vagy egy kerek évforduló ünneplése alkalmából!
További sikeres munkát és minden jót kívánunk!

Edit és Gábor

Az esküvő úgy sikerült, ahogy szerettük volna!!! Köszönjük nektek az élményt!

Rated 5 out of 5
2018-05-05

Reméljük, hogy jól vagytok es még élvezitek a szombat esteket. Az esküvő szuperul sikerült es valahogy ezt a szót kevésnek is találom, ha minősíteni szeretnélek benneteket.
Felejthetetlenné tettetek az örömzenétekkel az esküvőnket. Nem hiába, az élő zenekarnak nincs párja. Nem kis aggodalommal szerveztük, hiszen az esküvői forgatagban 170 embert nehéz összekoordinalni és persze az a legnehezebb, hogy mindenkinek egyszerre legyen jó hangulata. Hát aztán már rögtön 7 óra után kiderült, hogy nem is kellünk mi, hisz ott vagytok ti, a zenekar:)
Mondta is a főpincér, hogy ha 9-kor már ilyen nagy a buli akkor hamar kidől a társaság…de azért ez nem úgy történt mert mindig újra es újra ….jobbnál jobb számok következtek. Ez volt az első bókom, a második meg egy angol úriembertől származik, aki ott volt az esküvőnkön. Neki tavaly volt az esküvője és azt mondta, hogy kár, hogy nem ismert benneteket előbb, mert akkor meghívott volna titeket az esküvőre, hisz olyan szépen énekeltek angolul nagyon jó a kiejtésetek…….na azért ez nem semmi:) ha már Peter ilyet mond, akkor hidjétek el neki nyugodtan!!!
Szóval egy szónak is száz a vége csak szuperlatívuszokban tudunk rólatok beszélni. Az esküvő úgy sikerült, ahogy szerettük volna!!! Köszönjük nektek az élményt amit, a zenétekkel okoztatok nekünk és az összes vendégeinknek. Mindenki érdeklődött felőletek, hogy hol találtunk benneteket…

Csilla es Sanyi

Tökéletes volt

Rated 5 out of 5
2017-10-05

Nem is tudom, hogy mit írjak .., mert annyira jók voltatok, hogy pár szóban nehéz kifejezni, de azt mondanám: Veletek tényleg tökéletes volt az esküvő! 🙂 Az biztos, hogy a legjobb és legmodernebb esküvői repertoárral rendelkező zenekar vagytok. Minden stílusban játszottatok, így mindenki nagyon jól érezte magát!
A főnököm is látott titeket, azt mondta hogy el fogja hívni a zenekart a következő vállalati rendezvényre is. 🙂

Annamária és Lajos

Jó hangulat, kevés szünettel

Rated 5 out of 5
2017-09-05

Nagyon szépen köszönjük az esküvői zenélést amivel óriási mértékben hozzájárultatok a jó hangulathoz és a szép estéhez. Mindenki áradozott hogy milyen jó volt a zenekar. Főleg a profizmust, szép hangot ,jó kedvet és a kitartást jegyezték meg. A külföldi vendég kifejezetten el voltak ájulva milyen sokat játszottatok és hogy nem tartottatok szünetet minden 5.-ik szám után!
Én személy szerint a rugalmasságot és azt emelném ki ,hogy érezhető volt a hangotokon/zenéteken hogy jókedvűen ,mosolygósan játszottátok végig az egész estét.Biztosan igérhetem hogy mindenkinek ajánlani fogunk titeket!

László és Timea

Rettentően jók voltatok!!!!

Rated 5 out of 5
2017-08-05

Most jutottunk odáig, hogy röviden megköszönjük a részvételeteket a július 24-i esküvőnkön!
Tegnap néztük meg az esküvői videót, és ez is alátámasztja azt, amit mindenki kiemelt az esküvőről beszélve: rettentően jók voltatok!!!!
Még egyszer köszönjük szépen az egész zenekarnak

Ágnes és Gyuri

Nagyon köszönjük!

Rated 5 out of 5
2017-07-05

Szeretnénk nagyon megköszönni az esküvőnkön való zenéléseteket! Mi is, és a vendégeink is nagyon meg voltunk elégedve nemcsak a zenével, hanem az egész hozzáállással, ahogyan az estét végigcsináltátok. Alapvetően hozzájárult ez ahhoz, hogy az este nagyon jó hangulatban telt, mindenkinek emlékezetes volt/lesz.
Külön köszönet a nekünk megtanult dalért.
További jó zenélést, majd jó híreteket keltjük. A legjobb zenekar esküvőre! 🙂

Dóri és Bence

Szuper buli! Fergeteges volt a hangulat!

Rated 5 out of 5
2017-06-05

Életünk legjobb esküvője volt – gyönyörű szertartás és utána egy szuper buli! Fergeteges volt a hangulat, mindenki azt kérdezte, hol találtad ezt az élő zenekart? 🙂 – rég buliztunk ilyen jót!

Dóra és Isti

Rólunk írták | Ők már minket választottak!
Referenciák


Chicago – Washington DC – Magyar bál

Zenekarunk rendszeres fellépője a Washingtoni Magyar Ház és a Chicago-i Magyar Magyar Klub által rendezett éves Magyar Gála Bálon.

Príma díjátadók

Minden évben megrendezésre kerülő kiemelt színvonalú rendezvények

Esküvők

“A rock’n roll császárai. A három tökéletes hangú énekes fantasztikus egységet alkot.

Valaki a lagzin azt mondta: … amikor leszálltunk a hajóról és még nem láttuk, hogy zenekar játszik, azt hittük cd szól.

Amikor elmentünk meghallgatni a zenekart, a tiszta tekintetű zenészek látványa, zenei tehetsége és nem utolsó sorban a zenekar megnyerő stílusa egyből eldöntötte a zenakar kérdését. Aki nem őket hívja bármilyen rendezvényre, az nem tudja mekkora élményt hagy ki. ”

Réka és Donát

Operabál – Chemnitz (Németország)

Az év talán legnívósabb eseménye. 8 színpad, különböző stílusú zenével, melyhez a helyszínt a csodásan feldíszített Chemnitzi Operaház biztosítja.

Céges rendezvények

A teljesség igénye nélkül néhány vállalat, akik már bizalmat szavaztak nekünk: IKEA, EON, SANOFI, Marriot Hotels and Resorts, InterContinental Budapest, OrtoProfil Kft., Caramell Premium Resort, Új-Ház Zrt., Vállalkozók Országos Szövetsége, MSK Bt., Numil Kft., Budapesti Erőmű Zrt., Orbico Hungary Kft.
…és még sokan mások.

Egyetemi rendezvények

Rendszeres meghívottai vagyunk az ország legszínvonalasabb gólyabál, valéta/sárgulási báljainak

Rendezvényszervező – Ajánlat
A zenekar együttműködik rendezvény- és esküvőszervezőkkel.
Zenekar árakról érdeklődjön

Ajánlatkérés